Csaba királyfi a székelyek legendás vezére. Életére vonatkozó megbízható adatokkal nem rendelkezünk, élete a legendák, és mondák ködébe vész. Néhány elmélet szerint nem is egy, hanem legalább három, időben egymástól távol eső személy összemosásából keletkezett. Az egyik legenda szerint a Balkánról vezette Magyarország területére 3000 fős népet.
A székely nép eredettörténete szorosan kötődik Csaba királyfihoz.

Attila halálát követően Attila két fia között a hatalomért harc kezdődött. A nyugati népek Aladárt támogatták, mert ő egy német fejedelemasszonytól származott (Krimhilda), míg a hunok Csabát támogatták. Véres harc kezdődött a két tábor között, melynek végére Csaba és szövetségesei vereséget szenvedtek. Csaba 15000 hun vitézzel Görögországba, majd Szittyaországba vonult. A harcokban sokan meghaltak, a megmaradt hunok, közel 3000-en Csigle mezején telepedtek le, Csaba királyfi utasítására. Mivel féltek a további támadásoktól már nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték magukat.
Később szomszédos népek támadtak a székelyekre. Mikor a harc már-már a székelyek vesztét hozta volna, Csaba királyfihoz imádkoztak és csoda történt. A Hadak Útján (ma Tejút), az égből egy lovascsapat, élén Csaba királyfival jelent meg. A támadókat elsöpörve megvédte népét, majd visszatért az égbe.[1]
Lásd még: Székelyföld történelme


Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Mádéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.

Már másfélezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj de, gyakran tépte,
Nem értett egyet akkor sem soha.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!